Túrkeve központjához közel , csendes, szilárd burkolatú utcájában vált eladóvá ez a praktikus, jó adottságokkal rendelkező családi ház.
Az ingatlan 1970- ban betonalapra, 30-as vegyes falazattal (szilikát és tégla), pala héjazattal, melyre zsindely került, és egy 730 m2-es összközműves telekre épült.
A bejárathoz pár lépcsőfok megtétele után egy kis teraszon keresztül érkezünk.
Az ingatlanba érve egy kis előtérbe jutunk, ahonnan nyílik a kazánház. Jobbra az étkező található a konyhaszekrénnyel. Az egykori spájz most főzőfülkeként funkcionál.
Az étkezővel párhuzamosan egy közlekedő fut, melynek végén jobbra található a fürdőszoba.
A két nagy szoba utcafronti, de az előkertnek és nagy ablakaiknak köszönhetően hangulatos, csendes szobák. A közlekedő bal végénél egy előszoba és gardrób található. Innen nyílik egy kisebb szoba és juthatunk le az ingatlannal egybe épített garázsba. Ez egy igazán praktikus megoldás.
Az udvaron több tárolóval és állattartásra is alkalmas óllal rendelkező melléképület és egy különálló kis ház is található, melyből remek nyári- vagy vendéglak alakítható ki.
Nagy előnye a háznak, hogy az alap közművesítésen felül (áram , víz-, gáz-, szennyvíz bekötés) rendelkezik ipari árammal, gázcirkóval és vegyestüzelésű kazánnal, fúrt kúttal és a jelenleg villanybojlerrel biztosított melegvíz ellátás mellett gázbojlerrel is.
Az is emeli az ingatlan értékét, hogy a hatalmas diófa árnyékában hűsölhetünk, de szőlőlugas, selyemakác is található az udvaron, melyek hangulatossá és védetté teszik az udvart.
Helyiségek:
1 belépő, 3 szoba, 1 konyha, 1 étkező , 1 fürdőszoba wc-vel , káddal és tusolóval, 1 kazánház, 1 közlekedő, 1 előtér gardróbbal, 1 a házból is megközelíthető garázs.
Az udvaron ólak, tárolók és egy különálló 35 m2 -es kis ház.
Az ingatlan 110 m2 a garázzsal együtt.
Városi szinten jó elhelyezkedésének köszönhetően igazi családi otthon lehet. Közel található a város központja, mégis csendes.
Könnyen megközelíthetőek , az orvosi rendelő, gyógyszertárak, iskolák , óvodák és a boltok is.
Az ingatlan jogilag rendezett és hitelezhető. Bár némi korszerűsítés eszközölhető, de azonnal beköltözhető állapotban van.
Környék:
Jász – Nagykun -Szolnok megyeszékhelyétől, Szolnoktól csupán 50 kilométerre található Túrkeve, mely egy dinamikusan fejlődő csendes, de turisztikai szempontból jelentős település. Ideális a város zajától elvonulóknak, a kikapcsolódásra vágyóknak, a természetközeli programok szerelmeseinek. A túrkevei gyógy- és strandfürdő méltán híres termálvizének minőségéről. A településen több park, sétány, különleges játszóterek találhatóak. Kulturális-, könnyűzenei-, szakmai programok megvalósulásához rendre ad helyszínt ez a kis város. Az M4-es autópálya Kisújszállási lehajtásra ad lehetőséget Túrkeve irányába (14 km)
Amennyiben csendre és nyugalomra vágyik, ez az ingatlan ideális otthona vagy vállalkozása telephelye lehet!
Amennyiben felkeltettem érdeklődését, várom hívását akár hétvégén is: 06-70/3747 105
Mobil: +3670 374 7105
18.500.000Ft
Hozzáadva: 2026-05-30
29.900.000Ft
Hozzáadva: 2026-05-13