Rólunk

Classingatlan logo

A gyökerek

Ingatlanközvetítési működésünk története hazánktól mintegy 1600 km-re, Nagy-Britanniában kezdődött.

Angliai cégünk 2004-ben kezdte pályafutását az Egyesült Királyságban. Először csak ingatlanok bérbeadásával foglalkoztunk Londonban, majd 2006-tól bővítettük palettánkat az ingatlanközvetítéssel. 2010-től már nem csak Londonban, hanem az egész Egyesült Királyságság területére kiterjedően működött ingatlanközvetítő ügynökségünk.

Magyarország a célkeresztben

2013 nyarán megkeresett bennünket egy angol házaspár, hogy tudnánk-e segíteni nekik. Budapesti lakást szeretnének vásárolni fiuknak, aki egy fővárosi egyetemen tanult. Természetesen felkutattuk a számukra ideális otthont és segítettünk az adásvétel lebonyolításban. Ekkor jött az ötlet, hogy magyar ingatlanokat is értékesítsünk angol ügyfeleiknek.

Fontos tudni, hogy a magyarországi házak, lakások ára töredéke az angol házáraknak, így megvásárlásuk nem okoz túl nagy nehézséget az angolok számára. Vállalkozásunknak kedvezett, hogy egyre több multi cég nyitott Magyarország felé, a cégeik vezetésére pedig saját munkatársaikat helyezték Magyarországra.

Ingatlan árkülömbségek

Londoni viszonylatban egy 3 szobás lakás, vagy egy hasonló méretű ház bérleti díja, 500-600 ezer forint körül mozog havonta. Ésszerű megoldásként az itt élő angolok zöme a ház/lakásvásárlás mellett dönt, hisz igényeitől függően 1-5 évnyi londoni bérleti díj árán nálunk saját otthonhoz jut.

Ugyancsak pozitívan befolyásolja munkánk hatékonyságát az angol frissnyugdíjas korosztály. Egy átlag nyugdíjas az Egyesült Királyságban 130 ezer forintnyi fontot kap havonta. Ez az összeg az ottani megélhetéshez nagyon csekély, ezért vagy a család segítségére szorulnak, vagy külföldre költöznek.

Nyugdíjas évek Magyarországon

Igen felkapott az angol nyugdíjasok számára Franciaország, Spanyolország és Thaiföld. Mi ezen országok sorát kezdtük el kibővíteni és Magyarországot megismertetni ezzel a korosztállyal. Több kis vidéki faluban, kisebb városokban, víz közeli helyeken és a fővárosban is élik boldog idős éveiket az általunk új otthonra talált angol nyugdíjasok.

Home office

A modern technikának köszönhetően ügyfélkörünk nagy részét képezi még, a vállalkozásukat otthonról irányító üzletemberek és az online marketingesek. E szakma képviselői a világ bármely pontjáról zökkenőmentesen tudják vezetni a vállalkozásukat így szívesen teszik ezt kis hazánkban, hisz Magyarország gyönyörű és a megélhetés jóval olcsóbb, mint Angliában.

Nyaralás Magyarországon

De természetesen nem csak a végleg letelepedő angolok tartoznak az ügyfélkörünkbe, hisz nagyon sokan keresnek nyaralót szabadságuk békés eltöltésére, mint egy második otthont. Ezek között kiemelten keresett a vízparti, víz, aqua park, termálfürdő közeli, illetve az erdős területek környékén található nyaralók és családi házak.

Első magyarországi irodánk

2015-ben palettánk újra bővült, megnyitottuk magyarországi irodánkat és hazai ügyfeleinknek is segítünk az itteni ingatlanvásárlásban és bérlésben. Külföldi tapasztalatunknak köszönhetően magas fokon végezzük munkánkat, a magyar ingatlanpiaci közvetítői díjak alsó küszöb értékén.

VIP ügyfélkapcsolat

Amennyiben bennünket bíz meg ingatlana eladásával és bérbeadásával, mindennemű plusz költség nélkül kiemelt ügyfélként kezeljük és minden tudásunkat annak szenteljük, hogy Ön is az elégedett ügyfeleink sorába tartozzon, és szívesen ajánlja cégünket barátainak, ismerőseinek.